Sokszor panaszkodunk azon, hogy Lansing milyen unalmas és alig van mit csinálni. Főleg, ha az ember nem dúskál anyagiakban. Ahhoz képest, hogy Michigan fővárosában lakunk, tényleg nem nagy durranás. De legalább még nyár van, bár a mai hűvös reggeli fuvallatban már ott bujkált a hosszú tél igérete. Az egyik legmeglepőbb dolog az volt nekem Amerikában, hogy az ember lépten-nyomon mókusokat lát a földön rohangálni, és őzből is rengeteg van. Alig talalálkozni olyan michigani őslakossal (vagy ahogy itt mondják teljesen idétlenül: Michigander-rel), akinek nem volt még része őzgázolásban....Erről jut eszembe, valószínűleg ezen a héten megyek forgalmi vizsgazni!! A parkolásos mutatványokon kívül egészen magabiztosan vezetek már. De visszatérve a sokszor elhangzó lansingi nem-tudom-hova-menjünk mondatra: ezen a hétvégén jazz fesztivál volt a belvárosban! Nem voltunk ott túl sokáig, mert előtte barátokkal mini-golfoztunk meg vacsiztunk, de attól függetlenül nagyon jó hangulat volt! Még táncoltunk is egy kicsit, Anthony magabiztos mozdulatai kisegítették az én őzgida-félénkségemet. Valahogy így nézhettünk ki. Digitális fényképezőgép híján egy régi képet szúrok ide. Nem sokat változtunk.

Más téren viszont igen. Erről beszélgettünk tegnap este, hogy mennyire más a kapcsolatunk, az egymásról alkotott képünk, az egymáshoz viszonyulásunk, mint azon a gyönyörű coloradoi nyáron, mikor úgy igazán megismerkedtünk. Az emberből furcsa dolgokat vált ki a birtoklás lehetősége, pláne egy másik emberé. Ha nem elég éber uralkodóvá, követelődzővé, féltékennyé, szárazzá, aggódóvá és megkötözötté teheti. Nem mintha személyes tapasztalatból beszélnék:) Tipikus helyzet egy tipikus filmben, mikor fiatal, élettel teli, vad szerelmeseket mutat a kamera, akik egymásba vannak veszve, mit sem törődve az őket körülölelő világgal, majd a következő kockán megfáradt, unott, szenvedélytelen, csalódott párt látunk mély ráncokkal, és a férfi hosszú csend után azt kérdezi szokásos reggelije fölül: - Hova lett az a lány, akit valaha ismertem?

Sok házasságot megmérgez az, hogy a felek nem engedik szabadon egymást. Kontrollálni akarják egymást, tudni akarnak mindent, amit a másik csinál/gondol, mert csak így érzik magukat biztonságban. Egymáshoz tartozunk, ezért úgy viselkedünk, mintha jogunk lenne mindenért felelősségre vonni a másikat. Félreértés ne essék, én hiszem, hogy igenis őszintének kell lennünk egymáshoz és vannak dolgok, amikkel egyértelműen tartozunk a másiknak, ha elköteleztük magunkat felé...de van jogunk ezeket a dolgokat számon kérni? Azt hiszem, nem is az a lényeg, hogy van-e jogunk. Inkább az, hogy hova vezet az ilyenfajta viselkedés.
Az egyik legnehezebb dolog, amit tanulok, az az, hogy a szeretet nem követelhető. A szeretet természetéből fakad, hogy szabadon kell adni. Amit kikényszerítenek, az nem szeretet. Általában nem gonoszságból harapdáljuk a másikat szeretetért, hanem félelemből. Bizalomhiányból. Úgy érezzük, be kell magunkat biztosítani, nehogy a másik véletlenül elfelejtse, hogy szeret minket, és mélyen megbántson egy-egy ösztönös reakcióval. Főleg nőknél látom, hogy elemi erővel féltjük a szívünket.

Pedig így nem lehet (boldogan) élni. Én azt veszem észre magamon, hogy jóval görcsösebb vagyok Antoine-nal, mint az elején. Tele vagyok elvárásokkal, meg akarom neki szabni, hogy hogy szeressen, és így nem engedem, hogy önmaga legyen. Ahhoz, hogy be tudja bizonyítani, hogy tényleg szeret, akkor is, ha nem nyomok pisztolyt a fejéhez, ahhoz át kell élnem a köztes pillanatot. Ki kell nyitnom a markom, hogy meglássam, hogy akkor is a kezembe teszi a legszebb üveggolyót, ha nem kérem rá. Ki kell engednem őt az ajtón ahhoz, hogy önszántából visszajöhessen. Tennem kell ezt többször, nap mint nap.

Mint annyi más esetben, itt is három szint van. Az első, amikor minden szép és jó, minden természetes, ösztönös és egyértelmű. A második az, ahol homokszem kerül a gépbe, elromlik a műszer, oda a természetesség. Csak azért, hogy aztán az ember felküzdhesse magát a harmadik szintre, ahol sok harc és növekedés után már tudatosan és akarattal éli meg a kiindulópont egyszerűségét és szépségét, megértve, hogy mit is jelent ez tulajdonképpen.

Hűűű. Gondolatokat, megjegyzéseket lehet írni alul a Comments-nél.