Furcsa ez a nyar. Ezekben a honapokban egybefolyik valaminek a vege es valami ujnak a kezdete az eletemben. Keszen allok a valtozasra, de azert orulok, h nem egyik naprol a masikra tortenik minden.

Junius legelejen atkoltoztunk Lansing masik csucskebe. Egyikuk sem banta, h el kellett jonnunk az egyetemi lakasbol – 4 ev boven eleg volt a maganszfera hianyabol, a papirvekony falakbol, az alcazott borosuvegekbol:) Egy ismerosunk hazaban huzodunk meg ezen a nyaron, aki egy masik allamban talalt munkat es most probalja eladni az itteni lakasat. Remeljuk nem fog sikerulni, legalabb is egy ideig. Tipikus Revolutionary Road kornyeken lakunk: bekes, nyugodt, almos kertvaros folyamatos funyiro-zummogessel es egymast figyelo szomszedokkal. Nem illunk ide, eppen ezert erdekes az egesz. 5 honapra egy tehetos fiatal par borebe bujunk, akinek a biztonsag es a kenyelem az elso szamu szempont az eletben. 

Az elmult 3 hetben kiolvastam masfel konyvet; kipakoltam 16 dobozbol es 4 borondbol; foztem mindenfele magyaros etelt; megneztem legalabb 6 filmet; megismerkedtem ket uj szomszeddal; jelentkeztem (sikertelenul) ugy 7 allasra; 2 nap vigyaztam egy fizikailag es mentalisan serult kisfiura; felfedeztem, hogy mennyire jo kombinacio reggelire barackot enni malnaval; gazoltam a hatso udvarban; napoztam a kigazolt hatso udvarban; ablaktisztitoszerrel lebenitottam majd megoltem egy undorito, szoros pokot (a Windex mindenre jo, lasd: Bazi Nagy Gorog Lagzi); es sikitas nelkul szememmel kovettem ahogy egy eger (vagy szoros beka, meg nem dontottem el) atszalad a nappalin.

Az egyik legjobb dolog az eletemben mostanaban az, h talaltam egy rokon lelket. Trisha-ban lakik, akit meg a hires ropizos felevbol ismerek, de akkor valahogy elkerult minket a baratsag. Nemreg ujra osszefutottunk, es ugy cuppantunk egymasra, mint ehes kistehenek a meleg togyre. Nagyon hasonlo elethelyzetben vagyunk, de inkabb belulrol, mint kivulrol. Mindketten keressuk a helyunket a vilagban (igen, tudom, nem csak mi), es mindketten valami nagy dologgal kuzdunk epp most (igen, tudom). O aprilisban idegosszeomlassal meg ongyilkos gondolatokkal korhazba kerult, ami nekem olyan ismeros helyzet. Marmint az, h valakivel a kozelemben ilyesmi tortenik. Irtam neki biztato, olelo, erot ado, szereto gondolatok, es o legnagyobb meglepetesemre visszairt a korhazbol, es tulajdonkeppen itt kezdodott a baratsagunk. Azota jobban van, de rendszeresen jar pszichologushoz es tiz korommel kapaszkodik Istenbe. Rengeteget segit nekem abban, h megertsem a depresszio milyenseget, ezt a szurke, nyomaszto, remenytelen, maganyos, benult allapotot, ami Anyanak es a kozepso hugomnak is olyan ismeros terep (volt).

En is elkezdtem egy tanacsadohoz jarni hetente, aki probal engem segiteni es navigalni a gyasz kiismerhetetlen tengeren. Igy majdnem 3 ev utan ugy erzem, h eljott az ido, h szembenezzek Anya elvesztesevel, a szuro fajdalommal, a sotet gondolatokkal. Eddig negyszer voltam. Karen, a tanacsadom egy gyonyoru, eros, gyenged, bolcs, vilagito kek szemu, teljesen feher haju otvenes no. Nagyon szimpatikus.

Szoval Trisha-val hetente legalabb egyszer talalkozunk, hatalmasakat setalunk, es kibeszelgetjuk a lelkunket. Tegnap atjott vacsorara, es ejfelkor meg a kertben neztuk a csillagokat. Furcsa dolog a baratsag, ahogy oregszik az ember, ugy lesz egyre nehezebb baratokat teremteni. O az elso igazan kozeli baratnom, miota idekoltoztunk (majd’ 4 eve!), es mintha teljesen elfelejtettem volna, h h kell ezt csinalni. Rozsdas barat vagyok, nyikorgok minden lepesnel. De milyen szep ez a kifejezes, baratokat teremteni! Es milyen igaz. Baratsagok nem szuletnek csak ugy a semmibol, erofeszites, aldozatok, kellemetlensegek nelkul, hanem nekunk kell a baratainkat megteremtenunk, ugy, h baratkent viselkedunk valaki irant.

Ez a nagy bolcsesseg jo is lesz zarogondolatnak:)

Kepek forditott sorrendben, valamint a majus 9 es majus 22 kozotti csodalatos ket het alatt tortent esemenyek kronikaja Ildi tollabol

Csicseriborsó bab lencse

 

„Csicseriborsó bab lencse,…” dúdolom magamban, miközben rendezgetem a képeket és a Csemegében felfedezett csicseriborsó krémet – amit Amerikában kóstoltam először- eszem chips-szel. Meg kell állapítanom, hogy jó így együtt. Íze felidézi az emlékeket.

 

A hosszú repülő utat odafelé, a gyomorgörcsös felszállást, a végtelen fáradtságot a Kennedy reptéren a beszállásra várva, és a detroiti megérkezés örömét.

Az első reggeli közös kávét, az idő eltolódás miatti fáradtságot.

Ann Arbor-t, az east lansingi arborétumot a visszhang próbával, a lepke paddal, és a lábbal működtethető bimbam játékkal.

Az első meghívást Marianna és Brad házába, Adáék kedves, szintén vegyes házaspár barátaihoz.

Az egyetemi professzorok kedvességét, és azt a büszkeséget, ami májunk méretének nem tett ugyan jót, de eb, aki bánja. Mit számít, amikor dicsérik a lányt.

A puzzle-ozást nászékkal, Anthony kiállítását Detroitban, és a lansing-i vízművet, amit Brad mutatott meg nekünk.

És természetesen a vacsorát az egyetemen, amit a végzős diákok családjainak rendeztek, ahol bemutatásunkkor Kendi, Ada professzora a kedvünkért megtanult és elmondott pár mondatot magyarul.

Valamint amiért tulajdonképpen ott voltunk, amiért elindultunk az Óperencián túlra, a diplomaosztó.

Készültek képek, és videók, hogy megőrizzük, hazahozzuk és megmutassuk az itthoniaknak, de a legnagyobb igyekezettel sem tudja vissza adni azt a katartikus élményt, amit ott átéltünk.

Adrienn Vasquez, Summa cum laude, Valedictorian.

Ez így leírva csak pár szó, annyit jelent, hogy Vasquez Adrienn Summa cum laude, évfolyam elsőként fejezte be tanulmányai a Nagy Tavak Keresztény Egyetemen, de ott átélve, végig hallgatva búcsú imáját, melynek első mondata magyarul hangzott el, na az valami más volt, mint pár felolvasott mondat.

„Hisz az előbb még öt éves voltál” mondta Ember könnyek között miközben a ceremónia után magához ölelte, ahol csak azért volt sapkadobálás, mert a magyarok ezt látják az amerikai filmeken, és látni akartál élőben is, így az egyetem történetében először volt sapkadobálás.

A Casablanka, ami mint tudjuk klasszikus, és a fiatalok még nem látták, ezért muszáj volt végig nézni, Hunphry Bogart felejthetetlen alakításával.

A valamivel több, mint egy kilométeres séták a szállásunktól a kollégiumig, ami miatt az ottaniak úgy néztek ránk, mintha legalább is két fejünk lenne: ”Gyalogoltok? Ilyen sokat?”

A diagonálba nyírt tökéletes előkertek, amiket ottlétünk alatt szórakozásból osztályoztunk: fiam hozd ki az ellenőrződet, ezért már beírás jár, legalább tíz centis!

A steak vacsorát Kendiéknél, ahol Ember nagyot nézett, amikor letették elé a dinoszaurusz méretű húst, aztán az estébe nyúló baseball-ozás Truman-nal és Will-lel

A Michigen tó partján eltöltött pár nap, South Haven-ben, és Chicago-ban, a bab, ami alatt mi is lefényképezkedtünk, így elmondhatjuk, hogy a család összes tagja volt az óriás babnál Chicago-ban, ha nem is egy időben.

A búcsúvacsora Pablo-nál, ahol a legkisebb Lidérc születésnapjának tiszteletére spanyolul hangzott el, a tulaj rögtönzött előadásában egy mexikói köszöntő, és a séta az Óvárosban.

 

És amikor, ott a mágnes kapun túl, a detroiti reptéren, szememből hulló könnyeken át mosolyogva kifelé integettem, míg másik kezemmel a legkisebb lidércet próbáltam ölelgetve vigasztalni, a vámos hölgy először értetlenül nézett ránk, majd felfogva a helyzet szívszorító voltát – rajtunk kívül senki sem zokogott, amíg mezítláb próbálta a röntgengépen átengedett cuccát összeszedni – mindkettőnket magához ölelt, és sekélyes angol tudásommal megértettem, azt próbálta vigasztalás képen mondani, milyen jó, hogy van aki szeret minket.  Igen, van, és van, akit mi is szeretünk, és tudjuk, hogy jól van, ahogy van, hogy jól élik az életüket, ott kint, túl az Óperencián, de mégis, szívszorító az elválás.

 

Elfogyott a csicseriborsó krém. Lenyelve az utolsó falatot, a könnyeimmel együtt, most is elszorul a szívem, ahogy magam előtt látom integető egyre távolodó alakjukat.