Hamarosan gazdagodni fog a pénztárcám egy michigani jogosítvánnyal (amiért persze rendesen megdolgoztam)! Tegnap este 7.30-kor találkoztunk Steve-vel egy templom parkolójában, ahol serényen felállította a vizsgaterepet, neon-narancssárga műanyag fejjellefelé tölcsérekkel cifrázva a betont. Fel kellett olvasnia nekem egy szöveget a szabályokról; ahogy közben meg-megállt és aggódva rámpillantott, egyértelmű volt, hogy nem nagyon bízik az angol nyelvtudásomban. Nem bántam, nem világosítottam fel, hogy minden szót tökéletsen értek, de a szívem kezdett nyugodtabban verni. Arra csak képes vagyok, hogy megnyomjam a dudát, ha valami kérdésem van! Vonalnál kellett megállni olyan 60 cm-en belül (ami nem nagyon ment, mikor Anthony-val gyakoroltunk, mert olyan nagyon lapos-áramvonalas a kocsi, hogy a vezetőülésből nem látni, hol ér véget), Y-fordulatot produkálni és párhuzamosan parkolni. Közben Steve egy szót sem szólt, Anthony arcáról is csak az árgus koncentrálást (ha van olyan) tudtam leolvasni...Ezután mindketten behuppantak a kocsiba, és laza 30 perces vezetésre indultunk. Ott már magabiztosabb voltam, bár jó öreg Steve egy szót sem szólt az első 20 percben a "menj egyenesen, aztán fordulj jobbra"-kon kívül. Egy idő után észrevettem viszont, hogy idegesen forgatgatja a hibavéső-cerkáját - szerintem még mindig nem volt biztos benne, hogy minden utasítást pontosan értek, és azt kívánta, bárcsak az ő oldalán is lenne egy fék. Igen, első kérdése aztán valóban az volt, hogy honnan származom. Anthony enyhe spanyolos ákcentusa miatt általaban azt gondolják, hogy ő sem tőzsgyökeres amerikai. Mondjuk ki az??! És rendszerint, mikor megemlíti, hogy Új-Mexikó, az emberek békésen nyugtázzák, hogy "Áhá, Mexikó!"
Lényeg ami a lényeg, hogy épségben visszaértünk a parkolóba. Voltunk kertesházas szomszédságban, többsávos úton, felbontott-sávjaszűkített autópályán, és mikor végre visszakanyarodtam Steve ütött-kopott kocsija mellé, nagy sóhajjal nyugtáztam, hogy megérkeztünk, és hála Istennek senki nem lopta el a narancssárga gyönyörűségeket a parkolóból! Megálltunk, gratulált, aszonta a parkolásos mutatványok tökéletesen sikerültek, elmondta a hibákat, és amíg töltötte az oklevelemet, izgatottan rámosolyogtam Anthony-ra a visszapillantótükörben, mintegy emlékeztetve rá, hogy jégrémet ígért annak, aki átmegy a vizsgán. Ja kérem, persze hogy sikerül, ha van motiváció!