Ulok a kanapen, a mellettem levo ablakon tokeletes lusta pentek delutani feny szurodik be. Csond van es nyugalom. Nem kell rohanni, nem kell tervezni vagy olvasni vagy keszulodni. A meg zold fakat halkan sustorogtatja a szel - jol erzem magam.

Zsanettel annyira jo volt egyutt lenni! Sokat valtozott, majdnem 16-bol 17 eves lett, miota lattam, es ez rengeteget szamit. Fura ugy kimondani, hogy a 16 eves Zsanettet egyaltalan nem is lattam! Sokat beszelgettunk, majdnem ugyanannyit nevettunk meg hulyeskedtunk, es hat lanyok vagyunk, ugyhogy valamennyit sirtunk is. Semmi nem potolja a szemelyes idotoltest! Olyan jol esett folyamatosan magyarul beszelgetni vele - a szemelyisegem egy felrerakott resze kelt ujra eletre ezalatt a 2 het alatt. Es Antoine is sokat fejlodott, mar jo sok mindent ert es alapszavakbol csomo mindent kifejez. (Ma reggel peldaul ugy ebresztett, hogy 'Boldog nevnapot!', az utanozhatatlan akcentusaval...) Zsanettel sokszor megnevettetett minket, ahogy probalt magyarul resze lenni a beszelgeteseinknek. Mar nem lehet am akarmirol beszelni a fule hallatara, mert neha tobbet megert, mint hinnem:) Legnagyobb oromomre.
Zsan rogton elsirta magat, ahogy a karjaimba omlott a repuloteren, pontosan ugy, mint Janka 3 evvel ezelott. Az uton hazafele meg el sem hittem, hogy ott ul a hatso ulesen, most meg neha meg mindig hatranezek, hogy mondjak neki valamit...
Neha egykorunak ereztem magam vele, neha ugy, mintha az anyukaja lennek. Es talan sose ertettem meg ennyire, hogy milyen a szuloi aggodas. Amikor elmeseli oszinten, hogy mi a helyzet, kitarja elem a szivet, hogy segitsek, adjak tanacsot, mutassam az utat - de sehol nincs garancia ra, hogy ugy is fogja csinalni. Ez nagyon frusztralt az elejen. Mikor az ember elkovet bizonyos hibakat, szeretne megosztani azokkal, akiket szeret, szeretne atadni nekik a bizonyossagot, a bolcsesseget, hogy nem eri meg, van jobb megoldas, van boldogabb ut. De nehez folfogni, hogy annak a masiknak maganak kell ide eljutnia. Lehet velemenyt mondani, lehet tanacsot adni, lehet meggyozni - csak egy valamit nem lehet: megparancsolni. En tudni akartam biztosan, hogy Zsanett megerti amit mondok, belatja hogy igazam van, ezert rogton ugy dont, ahogy en akarom, hogy dontson. Vajon onzosegbol akarjuk biztonsagban tudni a szeretteinket, hogy ne kelljen aggodnunk miattuk? Azert akarjuk, hogy jol dontsenek, hogy nekunk ne fajjon az o fajdalmuk?
Meg kellett ertenem, hogy el kell engednem Zsanettet. Le kell tennem Isten kezebe a problemait, a ketsegeit, a kuzdelmeit, a szivet - nem harcolhatok meg semmit helyette, es o sem juthat tul a kerdesein harcok nelkul. Isten jobban szereti nalam, jobban ismeri nalam, es akkor is vele van, amikor en nem vagyok ott. A felelossegem az, hogy peldat mutassak, hogy kozeli kapcsolatban legyek vele, es hogy terelgessem, amennyire engedi.
Antoine vegig fantasztikusan viselkedett vele/velunk. Mint egy igazi baty. Torodott, a szivet adta, oszinte volt, nem felt megkerdezni a legfontosabb kerdeseket es folhozni a legjelentosebb temakat. Termeszetes volt es szereto - nem is kivanhattam volna jobbat, tenyleg.

Ahh, ki ne hagyjam, hogy mennyire orultem a sok kedves ajandeknak! A Turo Rudi meg mindig utanozhatatlan, a hazi orolt pirospaprikaval Fuged-izu porkoltet keszitettunk, es a torkolypalinka minden egyes alkalommal konnyeket csal Anthony szemebe. Nagyon koszonom a mindenfele Magyarorszag-szeletkeket!

Rengeteg mindent csinaltunk, nem is emlekszem az elejere. Ez van, ha az ember 3 hetet probal egy bejegyzesbe suriteni...Ha naponta irtam volna, minden beszamolo hosszabb lett volna, mint ez lesz. "It is wonderful how much news there is when people write every other day; if they wait for a month, there is nothing that seems worth telling."
Huuu, mennem kell vacsorat kesziteni! Kesobb folytatom az elmenybeszamolot:)